Évet értékeltünk a tizedikben
dec28

Évet értékeltünk a tizedikben

Az elmúlt esztendő az EMI sepsiszentgyörgyi szervezete számára az egyik legsikeresebbnek mondható, hiszen több nagyszabású rendezvénnyel, sok sikerrel, számos képzéssel, megemlékezéssel és szórakozással volt tele tűzdelve fennállásunk tizedik esztendeje. Az Ifjúsági Médiások Erdélyi Találkozójával indítottuk az évet februárban, amelyet egy nagyon sűrű tavasz követett.   Idén készültünk első ízben egy egész rendezvénysorozattal a 1848-49-es szabadságharc emlékére, amely irodalmi- és gitáresttel indított, majd követte a már hagyománnyá vált Székely Március Szónokverseny, végül pedig –de nem utolsó sorban– a felemelő, Gábor Áron életét bemutató táncdráma zárta. A zenés drámajátékra a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében került sor Csataterek hőse, tömegek lelkesítője címmel, amelyet a gidófalvi Cetz János Általános Iskola tanári kara és diákjai mutattak be. A szervezet legnagyobb rendezvényére, a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójára került sor ezt követően, míg ezzel párhuzamosan zajlott a Választhatsz! Ifjúsági kampányvetélkedő. A Választhatsz! célja a önkormányzati vezetőink megválasztására való készülés szimulációja és a közösségben való aktív részvételre nevelés. Azért is kiemelendő ez a rendezvényünk, hiszen egy sikeres uniós pályázat nyomán került megszervezésre a Fiatalok Lendületben program keretén belül, amelyre az akkori kiírásban a megyéből csak a mi szervezetünk kapott kedvező elbírálást. Volt okunk a bosszankodásra is, hiszen az újonnan felújított vasútállomásunk csak román nyelven tudott. Többszörös akcióink azonban pontosan június 4-én, egy jelképes napon meghozták gyümölcsüket. A trianoni döntés után kilencvennégy évvel jelzés volt számunkra az a kis lépés, amellyel a vasútállomás kétnyelvűsítése bekövetkezett, valamint erőt adott a folytatáshoz, ahhoz, hogy ne adjuk fel. Ezúttal ismét kijelentjük: nem fogjuk feladni nemzetünk érdekképviseletét, amíg magyar földünkön élünk. Kis igazi magyar világban éltünk Székelyföld északi táján, azaz az EMI-táborban, ahol lobogtak zászlaink, csattogott az ostor, népi mesterségek és sportok emelték a hangulatot, na meg több ezer magyar fiatal együtt szórakozott egy héten keresztül.   Tévednek azonban azok, aki azt feltételezik rólunk, hogy a hagyományaink ápolásán túlmenően nem tevékenykedtünk. Az EMI fiataljai meglehetősen innovatívak voltak, amikor megalkották Székelyföld első városi okostelefonon futó alkalmazását, a Mozgópontot. Ennek célja, hogy a sepsiszentgyörgyi színes programkínálatát, valamint különböző hasznos információkat egy helyre gyűjtse, valamint közelebb hozza felhasználójához. A rendezvényeink zsúfolt sorában a IV. Városi Gólyabál következett, amely idén Hetedhét címmel, továbbá népi motívumokkal volt teletűzdelve. Friss emlék számunkra, ahogy a több mint félszáz fiatal megtöltötte a Tamási Áron Színház Nagytermét, majd az utóbulira, amely alkalmával a Bagossy Brothers Company és a Pack of Alien muzsikájára szórakozhattunk. Az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte, ennek alkalmából az országos EMI vezetőit, továbbá más városokban működő EMI tagszervezetek tagjait, szimpatizánsainkat, korábbi tagjainkat hívtuk meg méltóképpen megünnepelni e nagy eseményt.   És akkor nem beszéltünk még a szinte havi rendszerességgel megjelenő Kavics – ifjúsági lapról, a többször megjelent Kovakő diákmellékletről, a heti rendszerességgel...

Read More
Évértékelő és tisztújító közgyűlés
dec25

Évértékelő és tisztújító közgyűlés

Az elmúlt években sok mindenből sikerült hagyományt teremtenünk. Elég csak az EMI gyűlésekre gondolni, amelyek az elmúlt tíz esztendő alatt mindig egy azon időben, azaz csütörtökön este 20 órától kezdődtek. Ez a szikla szilárd találkozási pont nyújt lehetőséget mindannyiótoknak abban – legyetek aktív vagy egykori tagjai szervezetünknek –, hogy újból bekapcsolódhassatok az EMI tevékenységeibe. Fotó: A 2013-as esztendő évértékelő és tisztújító közgyűlésén Így az év végéhez közeledve egyre aktuálisabb a szintén már szokássá vált közgyűlésről is szót ejteni, amelyre szeretettel várjuk tagjainkat, barátainkat, szimpatizánsainkat, valamint bárki mást, aki érdeklődik szervezetünk iránt. Előre kell bocsátanunk, hogy az EMI sepsiszentgyörgyi egyesülete felettébb sikeres évet tudhat maga mögött: sok szép emlékkel, számtalan eredménnyel és rengeteg kitaposott ösvénnyel. Itt az ideje kicsit megpihenni, hátra nézni! Erre ad lehetőséget a közgyűlés, amelyre december 26-án, pénteken 17 órától kerül sor a Lábas Ház kiállítótermében. A közgyűlés menete: – Évértékelés és képes beszámoló (az EMI teljes tagsága bekapcsolódik az elmúlt esztendő felídézésébe) – Pénzügyi beszámoló – Tisztújítás – Jövő évi tervek bemutatása – Kötetlen beszélgetés Az EMI-sek egyik kedvenc zenekara énekli, hogy: „építsünk hidat”. Erre szeretnélek felkérni titeket: építsünk hidat a generációk között, egykori és jelenlegi emisek között, mert az EMI nem csak volt és nem csak van. Ha a hidakat megtartjuk és újakat építünk erős közösségben nézhetünk a...

Read More
Másodszorra is Ifjúsági Médiások Találkozója
nov26

Másodszorra is Ifjúsági Médiások Találkozója

Az Erdélyi Magyar Ifjak médiás csapata második alkalommal indul neki a feladatnak, hogy megszervezze az Ifjúsági Médiások Erdélyi Találkozóját, amelynek helyszíne ezúttal is városunk, Sepsiszentgyörgy. Ha érdekel a média, szívesen belekóstolnál a műsorvezetés, újságírás, kiadványszerkesztés, arculattervezés, fotózás vagy filmezés világába, köztünk a helyed november utolsó napjaiban, hogy együtt ismerjük meg és kamatoztassuk tudásunkat a választott témakörökben! A tematikus előadások mellett kiscsoportos foglalkozásokra is lehet számítani, Erdély különböző pontjairól származó fiatalok társaságában. A kötött programok mellett a szervezőcsapat az esti hangulatról is gondoskodik, hiszen a tizedik fennállási évét ünneplő sepsiszentgyörgyi EMI meglepetéssel készül a résztvevőknek. Ha te is szívesen bekapcsolódnál a november 29-30 között zajló médiás képzésbe, jelentkezz bátran a balint_erzsebet@yahoo.com címen, megadva a neved és telefonszámod, vagy érdeklődj a 0723-365-789-es telefonszámon. A projekt megvalósulását a Bethlen Gábor Alap...

Read More
Elővételes jegyek a Városi Gólyabálra és az utóbulira
nov23

Elővételes jegyek a Városi Gólyabálra és az utóbulira

Kaphatóak már az elővételes jegyek a november 28-án sorra kerülő Városi Gólyabálra, valamint az azt követő Bagossy Brothers Company koncertre és utóbulira, amelyen három kézdivásárhelyi DJ biztosítja a jó hangulatot. Hogy hol, esetleg kitől szerezheted be a belépőt az év egyik legizgalmasabbnak ígérkező rendezvényére, majd az azt követő utóbulira, itt megtalálhatod. A jegyeket a város majdnem minden magyar iskolájában megvásárolhatod: Székely Mikó Kollégium: Sánta Yvette (elérhetőség – 0725 915 112) Református Kollégium: Mihály Eszter (elérhetőség – 0724 476 367) Berde Áron Szakközépiskola: Petcu Szabolcs (elérhetőség – 0754 873 731) Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola: Gyenge Time (elérhetőség – 0760 397 097) Mikes Kelemen Líceum: Kádár Bernadett (elérhetőség – 0752 379 572) Nem csupán az iskolákban, hanem az Erdélyi Magyar Ifjak Lábas Ház, 8-as termében működő irodájában is megtalálhatod az elővételes jegyeket. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-12 óráig Ha az említett időpontban azonban nem érsz el hozzánk, akkor még megtalálhatsz bennünket kedden és szerdán 19-20 óra között, valamint csütörtökön 20-22 óra között is az irodában. Kérünk, hogy a kaputelefonnál a 08-at tárcsázd! Jegyárak: IV. Városi Gólyabál gálaest – Tamási Áron színház, 19 óra: 5 lej (gólyáknak ellenőrzővel ingyenes) Utóbuli – exCharta, 21 óra – elővételben (amely tartalmazza a gálára való belépést is): 10 lej Utóbuli – exCharta, 21 óra – helyszínen: 15 lej Fontos tudni: a gála kezdési időpontjáig lehet elővételes jegyet venni a színház...

Read More
A TÁBOR- rendezvényszervező hétvége középiskolásoknak
okt13

A TÁBOR- rendezvényszervező hétvége középiskolásoknak

Itt az ideje, hogy bekapcsolódj Sepsiszentgyörgy ifjúsági életébe, itt az ideje annak, hogy akár Te légy az, aki mindezt alakítja. Az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete tartalmas hétvégét kínál számodra, ahol rendezvényszervezésről, önkéntességről, tapasztalatokról és különböző lehetőségekről hallhatsz. Ha pedig mindez nem elég, akkor kipróbálhatod magad olyan projektek tervezésében, továbbá lebonyolításában, mint a Városi Gólyabál, a Diákegyüttesek Találkozója, vagy éppen a Mozgópont- sepsiszentgyörgyi city app. Szeretsz szervezni? Szeretsz tenni valamit azért a magyar közösségért, amelynek Te is tagja vagy? Boldoggá tesz, ha egy jó ötleted sikeressé válik? Ha a fenti kérdések bármelyikére igen a válaszod, akkor te vagy az, akit most keresünk! Időpont október 17-19, helyszín Benedekmező. Kérjük részvételi szándékodat jelezd legkésőbb október 16-ig az emihirek@yahoo.com címre. A hétvége ingyenes, a kiutazás, hazautazás, szállás és étkezés biztosítva. Várunk szeretettel mi, azaz: az...

Read More
3. lap a 11-ból12345...10...Utolsó »