Indul a 13. Barangoló városismereti vetélkedő
máj07

Indul a 13. Barangoló városismereti vetélkedő

Tisztelt pedagógusok és diákok! A Reformátorok Egyesület, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gödri Ferenc Iskola 13. alkalommal is megszervezi a Barangoló városismereti vetélkedőt. Ha érdekel szülővárosod múltja és jelene, ha érdekelnek olyan dolgok környezetedben, melyeket az iskola padjaiban nem tudhatsz meg, itt van egy alkalom értelmesen tölteni a szabadidőt és társaiddal alkotni. Játszva, barátaiddal megismerheted a városodat. A benevezéshez szükséges csapat legtöbb négy iskolásból és egy felnőttből áll. Te is csapatot alkothatsz a következőképpen: Egy (sorszám nélküli) lapra nagy nyomtatott betűkkel fel kell tüntetni: – a csapat jeligéjét (egy szóból alkotott nevet), – a csapattagok neveit (családnév és keresztnevek), – az osztályt (megnevezni minden csapattag után), – az iskola nevét, valamint a segítő felnőtt tag nevét. Egy A4-es lap negyedére vagy esetenként felére kell írni a többi választ és a feladat sorszáma szerinti számozással ellátva kell a borítékba tenni. A feleletek leírása kizárólag a tanulók feladata! Tennivalód, hogy a válaszokat egy zárt borítékba tegyed és bevigyed a Gödri Ferenc Iskolába vagy az EMI irodába: Lábas Ház, I. emelet, 8-as terem. A leadási határidő: 2012. május 8. Az értékelésről és a díjazásról idejében értesítünk. Minden kérdés pontértéke megtalálható a feladatok után. A helyesírási hibákat tartalmazó feleleteket nem értékeljük! Érdeklődni vagy a következő versennyel kapcsolatban javaslatot a következő címre lehet küldeni: Nemes Emil tanító – Gödri Ferenc Iskola Telefon: 0367 407421 A versenylap innen letölthető: Elemistaknak Gimnazistaknak...

Read More
A 12. Barangoló városismereti vetélkedő eredményei
jún02

A 12. Barangoló városismereti vetélkedő eredményei

A Barangoló városismereti vetélkedő nem egy tantervi alapokon megfogalmazott tananyagra épül, csak egy helyi jellegű alkalom, lehetőség városunk jobb megismeréséhez. Legtöbb tanulónak szülővárosa megismeréséről van szó, társakkal, segítőkész felnőttekkel. Gondot okoz az utcanevek bizonytalansága. Ahány kiadvány, annyiféle jóváhagyott, megtámadott, régi, új, régi-kifüggesztett, új kifüggesztett, régi kiadványú, új-kiadványú utcanév fogalmával kell bajlódni. Jó lenne ha ezt már nem játékszerként kezelnék az illetékesek. Ne vegyék el a gyerekek játékkedvét! Ezt minden Barangoló kéri! Az idei vetélkedőre februárban kiküldtük a versenyfelajánlást az iskolákban tanító tanítóknak és a tanároknak. Sok gyerek az EMI szervezeti tevékenységein kapott információt a versenyről, a feladatokról, a feleletek leadásának  időpontjáról. A verseny a sepsiszentgyörgyi utcákról szóló kérdésekre, valamint a város címerjeleinek szimbolikájára összpontosított. Az idén a 12. Barangolón 23 csapatban 86 tanuló és 33 felnőtt azaz 109 versenyző vett részt, mindenki munkáját sikerült értékelnünk. Lebontva 33 elemista, 37 gimnazista és 16 líceumista versenyzett.  A versenyzők  hozzáállása nagyon jónak minősíthető. Több volt a nagyon jó eredmény, mint a gyengébben sikeredett. A  Székely Mikó Kollégium 9 csapattal, a Váradi József Iskola 5 csapattal, az Ady Endre Iskola 3 csapattal, a Gödri Ferenc Iskola 2 csapattal, a Református Kollégium, a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Mikes Kelemen Líceum és a Puskás Tivadar Szakközépiskola 1-1 csapattal vettek részt az idei Barangolón. A vetélkedő kiértékelőjére 2011. június 1-én, a Gyereknapon került sor. 22 tanuló I. helyezésben, 14 tanuló II. helyezésben, 28 tanuló III. helyezésben valamint 22 tanuló dícséretben részesült. A csapatok között nem nagyok a pontkülönbségek, de ki kellett emelni az ügyesebbeket. Minden versenyző oklevelet és jutalmat kapott. A jutalomcsomagot az EMI háromszéki szervezete egészítette ki. A verseny lebonyolításában tevékenykedő tanítók, tanárok és szülők hozzáállását köszöni a szervezők csapata. Külön köszönet a Városi Tanácsnak, Kádár Gyula szerkesztőnek és a Polgármesteri Hivatalnak. Nemes Emil tanító Elemisták korosztályban a 12. városismereti vetélkedő nyertese a Székely Mikó Kollégium IV.A osztálya, 268  pontot összegyűjtő Csog Brigitta, Kozsokár Hanna, Fazakas Noémi, Szász Tímea Orsolya tanulókból alakuló BRINOTIHA nevű csapata, akik Fazakas Sándor Imre szülővel másodszor nyerik meg a versenyt. Szintén I. helyezést ért el a ,,Székely Mikó’’ Kollégium III. C osztályos 264 pontot gyűjtött NYUSZIKÁK, Pór Szilágyi Hanna Gizella, Damokos Dóra és a VI B osztályos Damokos Kinga vezette csapat. II.helyezést értek el az Ady Endre I-VIII  Osztályos Iskola III.B-s SASOK és FÜRGE LÁBAK csapatai. Gimnazisták korosztályban 260 ponttal I. helyezést ért el a Váradi József I-VIII  Osztályos Iskola VILÁGÍTÓK, Balika Róbert, Bitai Martin, Gergely Zsombor, Hawesch Kincső tanulókból és  Pénzes József Szabolcs  felnőttből álló csapat, valamint a szintén 260 pontot elérő Székely Mikó Kollégium V.B osztályának BARANGOLÓ OKOSKÁK, Csutak Norbert, Nagy Gellért, Bănică Solymos Irisz, Blága Iringó tanulókból és Babos Katalin felnőttből álló csapat. Líceumisták korosztályban két...

Read More
Indul a Barangoló városismereti vetélkedő
ápr03

Indul a Barangoló városismereti vetélkedő

Sepsiszentgyörgyi helyismereti vetélkedő kisiskolásoknak, gimnazistáknak és középiskolásoknak. . ,,…míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is.” Gróf Mikó Imre Tisztelt pedagógusok, szülők és tanulók! A Barangoló városismereti vetélkedő 12 éve minden korosztályt megszólít. Idén is versenyt hirdetünk az elemistáknak, a gimnazistáknak és a középiskolásoknak. Az elmúlt években versenyző fiatalok száma meghaladta az ezret. Sikerült minden résztvevőt eredménye szerint jutalmazni. Nagyon sokan több évig barangolnak, sok kellemes helyzetbe kerültek, szebbnél szebb okleveleket gyűjtöttek. Kívánunk jó munkát, kellemes csapatépítést és kitartást a gyűjtögetésben, hisz szülővárosodat ismered meg jobban. A pontos és kitartó munkának most is meglesz a jutalma. Szabályzat: négy tanuló és egy tanácsadó-felnőtt csapatot alkotnak és jeligét választanak. Minden csapat  válaszait  a kérdésnek megfelelően sorszámozott  A4-es lap negyedére, vagy felére írja. A feleletlapokon legyen feltüntetve a csapat jeligéje! Egy ugyanakkora lapra nagy nyomtatott betűkkel felírjátok: a csapat jeligéjét, a csapattagok neveit, az iskola nevét, osztályok neveit. Ez a lap a borítékba kerül, melyet a  feleletekkel  lezárva le kell adni a Turulmadár irodába (unitárius templom udvara). Leadási határidő: 2011. május 1. Szervezők: Nemes Emil tanító és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). Telefon: 0367 407421 (Gödri Ferenc Iskola – Nemes Emil tanító) A kiértékelő időpontjáról idejében értesítjük a csapatokat. A feladatok itt letölthetőek: Barangolo 12 2011 A tavalyi Barangoló díjazási ünnepsége és a Kelekótya koncert: [nggallery...

Read More
Díjazták a 11. Barangoló városismereti verseny győzteseit
máj19

Díjazták a 11. Barangoló városismereti verseny győzteseit

Több mint százötven diák versenyzett harminchárom csapatban az idei Barangoló városismereti vetélkedőn, melyet a Gödri Ferenc Iskola és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezett. Sepsiszentgyörgy legtöbb iskolájából volt résztvevő csapat a versenyen és meglepően szoros eredmények születtek. A kérdésekre keresve a válaszokat a diákok játékosan ismerhették meg szülővárosukat, az utcák, terek neveit, felfedezték a szobrokat, emléktáblákat. Nemes Emil tanító, a Barangoló alapítója szerint kiemelkedő eredményt ért el a Székely Mikó Kollégium Brinotiha nevű csapata (Csog Brigitta, Fazakas Noémi, Kozsokár Hanna, Szász Tímea Orsolya és Fazakas Sándor Imre), amely 871 pontot szerzett, illetve a Mikes Kelemen Gimnázium Kalandorok nevű csapata (Gheorghiţă Edina, Bolgyán Bora Zsuzsa) amely 893 pontot gyűjtött, esztétikusan összeállított versenyfüzetük is elnyerte a zsűri tetszését. Minden korosztályt külön díjaztak, sokan dicséretben részesültek. A verseny legkisebb résztvevői, a második osztályosok körében az Ady Endre Általános Iskola Keresgélők és Csipet-csapata lett az első, a harmadikosoknál a Székely Mikó Kollégium diákjai vitték el a pálmát a Brinotiha nevű csapattal, a negyedik osztályosoknál a Plugor Sándor Művészeti Líceum Liliomok névre hallgató csapata, míg az ötödikeseknél a Váradi József Általános Iskola teljesített a legjobban. A hatodik osztályok közül a Mikes Kelemen Líceum Városnézők, a hetedikeseknél a Székely Mikó Kollégium Cimborák csapata lett az első, míg a kilencedikeseknél a Mikes Kelemen Líceum Kalandorok csapata érte el a legjobb eredményt. Idén a baróti Kelekótya zenekar koncertje színesítette a díjátadó ünnepséget, akik a jól ismert gyerekdalokkal örvendeztették meg a szép számban összegyűlt közönséget. Fotókat készítették: Solymosi Enikő (Pluszportál), Juga Árpád (EMI) [nggallery id=100] Tanintézmények, ahonnan jelentkeztek a versenyző csapatok: Ady Endre Iskola: 2 II., 2 III., 3 VII. osztályos csapat = 7 csapat Székely Mikó Kollégium: 3 III., 5 IV., 1 V., 1 VII. osztályos csapat = 10 csapat Plugor Sándor Művészeti Líceum: 1 IV. osztályos csapat = 1 csapat Váradi József Iskola: 1 IV., 1 V., 1 VI. osztályos csapat = 3 csapat Gödri Ferenc Iskola: 1 V., 1 VII. osztályos csapat = 2 csapat Nicolae Colan Iskola: 2 VI. osztályos csapat = 2 csapat Mikes Kelemen Líceum: 1 V., 1 VI., 2 X. osztályos csapat = 4 csapat Puskás Tivadar Szakközépiskola: 1 X., 1XI. osztályos csapat = 2 csapat Református Kollégium: 1 XI. osztályos csapat = 1 csapat EREDMÉNYEK-ELEMISTÁK CSAPATOK NEVEI PONTSZÁM HELYEZÉS KERESGÉLŐK Ady Endre Iskola      II.B Sovárd Emőke Koós Attila Sovárd Nándor Attica Megyes Levente Ferencz Károly 495 I. helyezés CSIPET CSAPAT Ady Endre Iskola      II.B Vlad Mária Vlad Nándor Sztojka Robert Balog Zsolt Fejes Szabolcs 392 I.helyezés BRINOTIHA Székely Mikó Kollégium      III.A Fazakas Sándor Imre Csog Brigitta Fazakas Noémi Kozsokár Hanna Szász Tímea Orsolya 871 I.helyezés KUKUCSI SKORPIÓK Székely Mikó Kollégium III.A Ráduly Lenke Bölöni Gabriella Hatházi Henrietta Ráduly Heléna Tabârta Bernadett...

Read More
Lehet jelentkezni a Barangoló vetélkedőre
ápr25

Lehet jelentkezni a Barangoló vetélkedőre

11. BARANGOLÓ Sepsiszentgyörgyi helyismereti vetélkedő kisiskolásoknak, gimnazistáknak és középiskolásoknak ,,…míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is.” Gróf Mikó Imre Tisztelt pedagógusok és diákok! Az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gödri Ferenc Iskola 11. alkalommal is megszervezi a Barangoló vetélkedőt. Ha érdekel szülővárosod múltja és jelene, ha érdekelnek olyan dolgok környezetedben, melyeket az iskola padjaiban nem tudhatsz meg, itt van egy alkalom értelmesen tölteni a szabadidőt és társaiddal alkotni. Játszva megismerheted barátaiddal a városodat. A benevezéshez szükséges csapat legtöbb négy iskolásból és egy felnőttből áll. Te is csapatot alkothatsz a következőképpen: Egy (sorszám nélküli) lapra nagy nyomtatott betűkkel fel kell tüntetni: – a csapat jeligéjét (egy szóból alkotott nevet), – a csapattagok neveit (családnév és keresztnevek), – az osztályt (megnevezni minden csapattag után), – az iskola nevét, valamint egy segítő felnőtt tag nevét is. Egy A4-es lap negyedére vagy esetenként felére kell írni a többi választ és a feladat sorszáma szerinti számozással ellátva kell a borítékba tenni. A feleleteket nem a felnőtt írja! Tennivalód, hogy a válaszokat egy zárt borítékba tegyed és bevigyed a következő címre: Kós Károly 2 szám (Unitárius Egyház udvara) – Turulmadár Ifjúsági Irodánál elhelyezett 11. Barangoló dobozba. A leadási határidő: 2010. május 8. Az értékelésről és a díjazásról idejében értesítünk. Minden kérdés pontértéke megtalálható a feladatok után. A helyesírási hibákat tartalmazó feleleteket  nem értékeljük. Érdeklődni vagy a következő versennyel kapcsolatban javaslatot a következő címre lehet küldeni: Nemes Emil tanító – Gödri Ferenc Iskola Telefon: 0367 407421 Mivel ez már a 11. Barangoló vetélkedő, az évek során több kérdéscsoporttal foglalkoztunk. Az elkövetkezőkben is szívesen fogadunk megjegyzést, minden ötletet vagy javaslatot! Feladatok és meghirdetés letöltése itt: Barangolo feladatok Barangolo...

Read More
1. lap a 3-ból123