HDT – Változtattunk a jelentkezési feltételeken

 A Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójának meghirdetését követően többen is felkeresték a szervezőket a jelentkezési feltételekkel kapcsolatban. A szervezőcsapat a beérkezett véleményeket és javaslatokat figyelembe véve és mérlegelve úgy döntött, hogy eszközöl néhány változtatást az idei szabályzaton.

A Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján való fellépés feltételeként szerepel továbbra is, hogy a jelentkező csapat magyarul is zenéljen, hiszen a magyar fiatalok tehetségkutató rendezvényéről beszélünk.

A módosított szabályzat értelmében tehát a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójára való jelentkezésnek a következő feltételei vannak:

 –         a zenekar tagjainak legalább fele diák vagy egyetemista

–          élő zenét játszanak

–          a színpadon játszani kívánt számok közül legkevesebb kettő magyar nyelven szólal meg

–          legalább egy saját szám elhangzik a színpadon

–          legalább két youtube-os felvétellel rendelkeznek

Jelentkezni legkésőbb április 14-ig lehet, a kitöltött nevezési űrlap beküldésével. További részletekkel hamarosan jelentkezünk.