Székely jelképekről tartott előadást Szekeres Attila István heraldikus

A kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében a tizenöt előadásból álló Pro Historia rendezvénysorozat keretében pénteken este a Vigadó földszinti kiállítótermében Székely jelképek a háromszéki címerekben címmel Szekeres Attila István heraldikus, hites címergrafikus, a Háromszék munkatársa tartott vetített képes előadást. Végigvezette a székely címer öt és fél évszázados történetét, bemutatta a korai címeres emlékeket, ismertette a régi és új székely címert, s mindkettő elemeiben vagy teljességben való előfordulását későbbi és mai közigazgatási címerekben. Ezt követően a székely szimbólumok, arany nap és növekvő ezüst holdsarló, a hatágú aranycsillag és a kardot tartó páncélos kar előfordulását ismertette mai háromszéki közigazgatási címerekben, melyeket ő tervezett. Az előadás végén a heraldikus válaszolt a hallgatóság kérdéseire, melyek többségükben a székelyek által nyert nemeslevelekre, a székelyföldi nemesi címerekre, az azokban található jelképekre vonatkoztak.
Az első Pro Historia előadás meghívottja Bedő Zoltán újságíró, a másodiké pedig Dimény Attila néprajzos muzeológus volt.

Iochom István – Háromszék

Fotók: Iochom István és Nemes Előd

[nggallery id=157]