Az idősekre is gondolt a Kovásznai EMI és az EMNT

A kovásznai EMI és az orbaiszéki EMNT hagyományőrző szándékkal rendezte meg az idősek karácsonyát, melyre december 22-én a kovásznai Demokrácia Központban került sor. Szabó Tünde, az orbaiszéki EMNT elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően az EMI ifjainak szavalata hangzott el, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy mindannyian nélkülözhetetlenek vagyunk kicsiny közösségünkben. Az idősebb korosztállyal való kapcsolattartás nagyon fontos, hiszen segítségükkel, élettapasztalatukkal sok hasznos információhoz juthatunk, elbeszéléseik alapján pedig jobban megismerhetjük életüket, múltunkat.

Minden résztvevő saját kezüleg helyezett el egy-egy mézeskalácsot és egy gömböcskét a fenyő ágaira, ezzel koronázva meg az estét. Megható volt látni, ahogyan a különböző korosztályok közös erővel öltöztették fel a dícsfényben úszó karácsonyfát.
Jó alkalom volt megbeszélni a nyugdíjasklub indítását, melyet januártól rendszeresen szervezünk. Ebben a rohanó világban az embereknek össze kell tartaniuk és egy erős közösséggé kell kovácsolódniuk megmaradásunk érdekében, a mai este pedig kiváló kezdeményezésnek bizonyult.

Timár Timea, EMI elnök

Istók Krisztina, EMI alelnök

[nggallery id=146]