Díjazták a 11. Barangoló városismereti verseny győzteseit

Több mint százötven diák versenyzett harminchárom csapatban az idei Barangoló városismereti vetélkedőn, melyet a Gödri Ferenc Iskola és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezett. Sepsiszentgyörgy legtöbb iskolájából volt résztvevő csapat a versenyen és meglepően szoros eredmények születtek. A kérdésekre keresve a válaszokat a diákok játékosan ismerhették meg szülővárosukat, az utcák, terek neveit, felfedezték a szobrokat, emléktáblákat.

Nemes Emil tanító, a Barangoló alapítója szerint kiemelkedő eredményt ért el a Székely Mikó Kollégium Brinotiha nevű csapata (Csog Brigitta, Fazakas Noémi, Kozsokár Hanna, Szász Tímea Orsolya és Fazakas Sándor Imre), amely 871 pontot szerzett, illetve a Mikes Kelemen Gimnázium Kalandorok nevű csapata (Gheorghiţă Edina, Bolgyán Bora Zsuzsa) amely 893 pontot gyűjtött, esztétikusan összeállított versenyfüzetük is elnyerte a zsűri tetszését.

Minden korosztályt külön díjaztak, sokan dicséretben részesültek. A verseny legkisebb résztvevői, a második osztályosok körében az Ady Endre Általános Iskola Keresgélők és Csipet-csapata lett az első, a harmadikosoknál a Székely Mikó Kollégium diákjai vitték el a pálmát a Brinotiha nevű csapattal, a negyedik osztályosoknál a Plugor Sándor Művészeti Líceum Liliomok névre hallgató csapata, míg az ötödikeseknél a Váradi József Általános Iskola teljesített a legjobban. A hatodik osztályok közül a Mikes Kelemen Líceum Városnézők, a hetedikeseknél a Székely Mikó Kollégium Cimborák csapata lett az első, míg a kilencedikeseknél a Mikes Kelemen Líceum Kalandorok csapata érte el a legjobb eredményt.

Idén a baróti Kelekótya zenekar koncertje színesítette a díjátadó ünnepséget, akik a jól ismert gyerekdalokkal örvendeztették meg a szép számban összegyűlt közönséget.

Fotókat készítették: Solymosi Enikő (Pluszportál), Juga Árpád (EMI)

[nggallery id=100]

Tanintézmények, ahonnan jelentkeztek a versenyző csapatok:

Ady Endre Iskola: 2 II., 2 III., 3 VII. osztályos csapat = 7 csapat

Székely Mikó Kollégium: 3 III., 5 IV., 1 V., 1 VII. osztályos csapat = 10 csapat

Plugor Sándor Művészeti Líceum: 1 IV. osztályos csapat = 1 csapat

Váradi József Iskola: 1 IV., 1 V., 1 VI. osztályos csapat = 3 csapat

Gödri Ferenc Iskola: 1 V., 1 VII. osztályos csapat = 2 csapat

Nicolae Colan Iskola: 2 VI. osztályos csapat = 2 csapat

Mikes Kelemen Líceum: 1 V., 1 VI., 2 X. osztályos csapat = 4 csapat

Puskás Tivadar Szakközépiskola: 1 X., 1XI. osztályos csapat = 2 csapat

Református Kollégium: 1 XI. osztályos csapat = 1 csapat

EREDMÉNYEK-ELEMISTÁK

CSAPATOK NEVEI PONTSZÁM

HELYEZÉS

KERESGÉLŐK

Ady Endre Iskola      II.B

Sovárd Emőke

Koós Attila

Sovárd Nándor Attica

Megyes Levente

Ferencz Károly

495

I. helyezés

CSIPET CSAPAT

Ady Endre Iskola      II.B

Vlad Mária

Vlad Nándor

Sztojka Robert

Balog Zsolt

Fejes Szabolcs

392

I.helyezés

BRINOTIHA

Székely Mikó Kollégium      III.A

Fazakas Sándor Imre

Csog Brigitta

Fazakas Noémi

Kozsokár Hanna

Szász Tímea Orsolya

871

I.helyezés

KUKUCSI SKORPIÓK

Székely Mikó Kollégium III.A

Ráduly Lenke

Bölöni Gabriella

Hatházi Henrietta

Ráduly Heléna

Tabârta Bernadett Katalin

651

II.helyezés

OKOSKÁK

Székely Mikó Kollégium   III.A

Dull Enikő Izabella

Daczó Dávid

Dull Brigitta Noémi

Fehér Anita

Tittesz Csongor

450

III.helyezés

GEPÁRDOK

Ady Endre Iskola     III.B

Solynosi László

Solymosi Ákos

Bódi Arnold Csaba

Pál Ervin László

Veres József Botond

293

dicséret

CSILLAGOK

Ady Endre Iskola     III.B

Donáth Anna

Málnási Andrea Denisa

Gáspár Hanna

Farkas Edina Nóra

András Arnold

233

dicséret

LILIOMOK

Plugor Sándor Művészeti Líceum                  IV.B

Hajdu Laura

Hajdu Csenge

Kerekes Szende

Török Orsolya

Veres Anita

611

I.helyezés

ECHLIPS

Székely Mikó Kollégium    IV.D

Ambrus Sándor

Antal Miklós Zsolt

Holinka Miklós Hanna

Ambrus Tekla

Kasléder Beatrix

443

II.helyezés

PUMA

Székely Mikó Kollégium IV.D

Veres Vitályos László

Vargha Bálint

Máté Zsolt

Harkó Csanád

Veres Vitályos Áron

392

III.helyezés

BOSZIK

Székely Mikó Kollégium IV.D

Balla Zsuzsanna

Rétyi Eszter

Vass Boglárka

Szabó Boróka

Mojzes Anita

342

dicséret

KUTATÓK

Váradi József Iskola  IV  É

Domokos Melinda Zsuzsánna

Pataki Anita

Eördögh Beáta

Bartha Izabella

Bartha Erika Krisztina

272

dicséret

SÓLYMOK

Székely Mikó Kollégium IV.D

Kisgyörgy Dávid

Kisgyörgy Kriszta

Magyari Réka

Bájkuj Gabriella

267

dicséret

ANGYALOK

Székely Mikó Kollégium IV.D

Kicsi Éva

Bangyán Nóra

Farkas Klára Vénusz

Kakas Henrietta

Téglás Hanna

243

dicséret

EREDMÉNYEK-GIMNAZISTÁK

CSAPATOK NEVEI PONTSZÁM

HELYEZÉS

VÁRADI

Váradi József Iskola V.D

Pénzes József Szabolcs

Lőcsei Timea

Gergely Zsombor

Bitai Martin

616

I. helyezés

CSEREBOGARAK

Székely Mikó Kollégium V.B

Hajdu Laura

Domokos Kinga

Hajdu Eszter

Kiss Emőke

Tankó Tímea

558

II.helyezés

BARANGOLÓ KIRÁLYLÁNYOK

Mikes Kelemen Líceum  V.

Gaál Zsuzsa

Demeter Dorottya Zsuzsa

Hangai Ivett Krisztina

552

II.helyezés

DUPLA SEPSI

Székely Mikó Kollégium V.B

Fülöp Ánna

320

dicséret

REMÉNY

Gödri Ferenc Iskola V.C

Derzsi Irén Zsuzsanna

Derzsi Kriszta

Fábián Karolina

Gál Timea Nóra

Oláh Erika

287

dicséret

VÁROSNÉZŐK

Mikes Kelemen Líceum

VI. B

Kölcze Gáspár

Albert Antónia Andreea

Benedek Bernadette Katalin

Bod Réka Barbara

Szabó Eszter

444

I.helyezés

MUKISTÁRS

Váradi József Iskola VI.C

Nyircsa  Melinda

Bíró Renáta

György Rebeka

Györkovács Kriszta

Vitályos Tamás

365

II. helyezés

KISOKOSOK

Nicolae Colan Iskola VI.B

Szonda Kinga

Gagyi Ákos

Préda Róbert

Tüysüz Botond

Kányádi Norbert

234

dicséret

BÖNGÉSZÜNK

Nicolae Colan Iskola VI.B

Păcurar Elena

Wencyl Wivien Andrea

Biró Márta

Tana Kriszta Edina

Donáth Cinthia Szidónia

119

dicséret

CIMBORÁK

Székely Mikó Kollégium VII.D

Köllő Zsolt

Vargha Fruzsina

Füstös Zsolt

Laczkó Hunor

Perpits Ede

Tóth Wagner Apor

832

I.helyezés

KUTATÓK

Ady Endre Iskola VII.B

Székely Gizella

Ferenczi Szilárd

Dobri Szende

Veress Noémi

596

II.helyezés

BUBORÉKOK

Gödri Ferenc Iskola VII.B

Bodoni Enikő

Boér Jessica Vivien

Imets Ottilia

Lőrinc Orsolya

Szabó Szende

306

III.helyezés

FELTALÁLÓK

Ady Endre Iskola VII.B

Gáspár Attila

Incze Kriszta

Tapasztó Kincső

Antal  Orsolya

Papp Éva Karola

252

dicséret

ISMERKEDŐK

Ady Endre Iskola VII.B

Székely Gizella

Falka Anita

Imre Kincső

Sárosi Kincső

Veress Andrea

216

dicséret

EREDMÉNYEK-KÖZÉPISKOLÁSOK

CSAPATOK NEVEI PONTSZÁM

HELYEZÉS

KALANDOROK

Mikes Kelemen Líceum X.C

Gheorghiţă Edina

Bolgyán Bora Zsuzsa

893

I.helyezés

CANGURUK

Mikes Kelemen Líceum X.C

Kakasi Erzsébet

Artem Kincső Andrea

Dobra Enikő

Flechamer Henrietta

Simon Mónika

628

II. helyezés

JÓMADARAK

Puskás Tivadar Szakközépiskola IX.A

Ladó Attila

Bíró Kund Bendegúz

Demeter Attila

Nagy Szilveszter

Codra Szabolcs

554

III.helyezés

MEGVER (+VER)

Puskás Tivadar Szakközépiskola X.B

Sándor Szilárd

Bandi István Zsolt

Fadgyas Bálint Attila

Hosszú Edgár Tihamér

Paizs Lóránt János

529

III.helyzés

UNO

Református Kollégium XI.F

Rab Sándor

Molnár Andrea

Porzsolt Melinda

476

dicséret

MEGOLDÁSOK

1.) Gyűjtsetek olyan sepsiszentgyörgyi utcaneveket, melyekben az utcanevet alkotó betűk nem ismétlődnek (csak egyszer fordulnak elő az illető utcanévben)!             (1-1 pont)

2.) Milyen távolságra (km) van Sepsiszentgyörgytől az Olt folyó forrása?    (10 pont)

Az Olt forrástól 122 kilométerre van Sepsiszentgyörgy

3.) A Gyárfás Jenő (1857-1925) festőművész saját tervezésű, romantikus stílusú műterme a művészről elnevezett zsákutcában van. Mikor és milyen alkalommal helyztek márványtáblát erre az épületre?

(10 pont)

A Gyárfás Jenő (1857-1925) festőművész saját tervezésű, romantikus stílusú műterme a művészről elnevezett zsákutcában van. 1957-ben születésének 100. évfordulóján a házra emléktáblát helyeztek el. A szülőháza a Csíki utcában volt. Ezt az épületet 1774-ben építették. Lebontására 1985-ben került sor.

4.) Mikor és milyen alkalommal avatták fel a  Szabó Katalin városi sportcsarnokot?

(10 pont)

A városi Sportcsarnok, ma Szabó Kati a neve, 1971-ben az itt megrendezett Balkáni Nemzetközi Tornászbajnokság alkalmával avatták fel

5.) Gyűjtsetek egy, két, három és négyszótagú sepsiszentgyörgyi utcaneveket!   (1-1 pont)

6.) Gyűjtsetek  női hírességről elnevezett utcanevet!                      (2-2 pont)

7.) Gyűjtsetek olyan sepsiszentgyörgyi személyiségekről elnevezett utcaneveket,  melyekben a keresztnév a családnévvel azonos számú betűkből állnak!         (2-2 pont)

8.) Gyűjtsetek  tíz betűnél hosszabb sepsiszentgyörgyi utcaneveket!              (2-2 pont)

9.) 1866- 69 körül készül az ,,Árulóház” vagy  Bazár óratorony épülete, melyben helyett kapott a  Képtár is. Ki és mikor  szerelte  tornyába  a ma újra működő toronyórát?

Tornyába 1893-ban egy Müller nevű budapesti mester szerelt toronyórát (10 pont)

10.) Mikor kapta megyeközpontunk Szent György a  Sepsi előnevet?            (10 pont)

1492 Zenthgijewrgh, Sepsij Zenth Gyewrgh,  civitas Zent Gijergh, Zenthgijergh 1492. október 7-én “Oppidum Sepsi Zenthgewrgh”. Ugyanebben az évben keltezett egyik okmányban “civitas”-nak, azaz városnak van címezve, amelynek tévesen való írása mellett foglalt állást még Orbán Balázs is. Valóban Szentgyörgy mindig mezőváros, oppidum volt.

11.) Ki és mikor tervezte a  Fogolyán-Házat a mai Prefektúra épületét?         (10 pont)

1889-ben épült, Székely Károly tervezte.

12.) Készítsetek szövegmásolatot  minél több műemlékfeliratról (márványfeliratról), feltüntetve hol található (pontos cím)!                                                              (5-5 pont)

13.) Számoljátok meg, hány világítóoszlopot (lampiont) állítottak fel az újonnan átalakított Erzsébet parkban!                                                                             (10 pont)

14.) Gyűjtsetek Sepsiszentgyörgy területén felállított műemlékeket (egész alakos és mellszobrokat)!  Fel kell tüntetni hol található (pontos címet)!                        (3-3 pont)

15.) Gyűjtsetek olyan emlékműveket melyek nem szerepeltek az eddigi kritériumok között! Fel kell tüntetni hol található (pontos címet)!                                  (4-4 pont)

16.) Írjátok össze Sepsiszentgyörgy  tereit!