Miért jó újságírónak lenni? – Médiaképzést tartottak Sepsiszentgyörgyön

Hogyan készül a hír? Mennyit dolgozik egy újságíró? Kiből lehet jó rádiós? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel a diákok a vasárnap zajló médiaképzésen, az EMI szervezésében. A fiatalok érdeklődőek voltak, de ezt a pályát mégsem választanák.

Az újságíró állandóan figyel, jegyzetel, kérdez, kommunikál és ha kell napi tizenkét órát is dolgozik – mondta a fiatal résztvevőknek Kiss Edit, a sepsiszentgyörgyi Sepsi rádió hírszerkesztője, a Mediafax háromszéki tudósítója. A hétvégi képzésen huszonöt fiatal vett részt, akik iskolai kiadványok szerkesztésével, sulirádiózással foglalkoznak és érdekli őket a média világa. A képzésen elsőként az iskolaújságokat mutatta be Nemes Előd, az EMI háromszéki elnöke, majd az elektronikus média világát ismertette Toró Attila, a sepsiszentgyörgy.info oldal főszerkesztője és a Székelyhon.ro háromszéki munkatársai.

[nggallery id=136]

Kovács Anna Mária, a Székelyhon.ro háromszéki marketing menedzsere a céget mutatta be, és az oldal szerkezetét ismertette, majd a hírekről, hírszerkesztésről beszélgettünk a fiatalokkal. A jelenlévők elmondták, véleményük szerint is az internetes újságírás sok szempontból más, mint a nyomtatott sajtómunka. Rövid idő alatt, sok információt, érdekesen átadni: ez a lényeg. Kérdéseik a szerkesztésre, hírek „beszerzésére” irányultak, illetve az érdekelte őket, hogy mennyire szorítja háttérbe az online média a nyomtatott sajtót.

Toró Attila fotós, grafikus, szerkesztő elmondta: tíz éve dolgozik a portálján, és valóban a gyorsaság a fontos, hiszen az internet által a hírek azonnal eljutnak az olvasókhoz, míg a lapok csak másnap írják meg. A fiatalok inkább ismerik az internetes hírportálokat, mint a lapokat, sokkal jobban kiigazodnak az interneten, így a Székelyhon.ro oldalon is, ahol legfőképpen a hírek és a magazin rovat érdekli őket. Az is elnyerte tetszésüket, hogy a hírek, cikkek tartalmához azonnal hozzászólhatnak, reagálhatnak, hiszen az online újságírás kihasználja az internet által kínált kommunikációs lehetőséget: fórumot biztosít vélemények, ötletek, történetek másokkal való megosztásához. Ez pedig az újságírót is motiválja, azonnali visszajelzést kap, történetét, írását továbbgondolják az olvasók.

Azzal, hogy az újságokat előbb-utóbb lenyomják az online sajtóorgánumok, a meghívottak és résztvevők is egyetértettek, hiszen az információ az utóbbiak esetében sokkal gyorsabban jut el az olvasókhoz. Egy Philip Meyer nevű szerző Az eltűnő újság című művében már időpontot is jósolt, szerinte 2043 első negyedévében jön el a pillanat, amikor végleg meghal a nyomtatott sajtó. Az oldalak, portálok bemutatását követően a fiatalok kérdéseket tettek fel, Kovács Anna Mária marketinges kérésére pedig azt is elmondták, milyen területen dolgoznának a jövőben. Bár a képzésen szép számmal vettek részt, igen kevesen adnák erre a pályára a fejüket, bár érdekli őket az írás és publikálás.

A hírportálok bemutatkozása után a helyi rádiók ismertették meg műsorpolitikájukat és mutatták be a csapatot. A Sepsiszentgyörgyön működő három rádió különböző hallgatói rétegekhez szól, más és más típusú zenét játsszanak. A Sepsi rádió tulajdonosa, Grubisics Levente az egyik legismertebb és legrégebbi rádiós Sepsiszentgyörgyön, hiszen 1995-től rádiózik, először a suliban kezdte, majd a helyi rádió műsorvezetője lett. A Sepsi rádió híreit Kiss Edittől kapják a hallgatók, aki 1998-tól rádiózik, és nem csak a helyi média képviselője, hanem a Mediafax hírügynökség és az Europa FM rádió tudósítója is. Edit a munkájába is beavatta az érdeklődőket, beszámolt a szerkesztőségben zajló napi folyamatokról, a hírszerkesztés menetéről és kiemelte: ez egy szép szakma, ami bár sok idejét elveszi az embernek, ám mégis megéri csinálni. Kiss Edit azt is elmondta: ők kerülik a véres híreket, az öngyilkosságokat, hiszen ezek emberi tragédiák, és igazából nincs is hírértékük.

A Sláger rádió részéről Kovács Zsolt felelős szerkesztő volt jelen, aki kiemelte: slágerzenéjükkel és híreikkel hamar közel kerültek a hallgatókhoz, sőt vallási műsort is sugároznak, hiszen erre is tartanak igényt a hallgatók. Sepsiszentgyörgy legújabb rádiója a Friss Fm, a szerkesztőségből Sylveszter Csilla és jelen cikk szerzője vett részt a képzésen és ismertette a rádiózás érdekességét. A Friss Fm új slágerzenékkel, lendületes, fiatalos műsorokkal szól a fiatalokhoz, megjelenésük kihívás a többi rádiónak is, hiszen versenyhelyzet alakul ki.

Grubisics Levente az előadás során olyan kérdésekre kereste a választ a fiatalok között, hogy miként növelhető a rádióhallgatás az emberek körében, mit hallgatnak szívesen a fiatalok, illetve milyen műsorokra lenne szükség a jövőben. Legtöbbjük az altarnatív zenét hiányolja, véleményük szerint az új slágerek mindenhonnan folynak, és szívesebben hallgatnának olyat, ami nem annyira neves, de mégis nagyszerű zenét játszó banda. A jelenlévő fiatalok azt is kijelentették, inkább magyar zenét hallgatnak, mint román vagy más előadókat.

A rádiósok után a helyi nyomtatott sajtó munkatársai tartottak előadást arról, hogy bár a hír neten is fenn van, az emberek szeretik kézbe venni a lapot és úgy olvasgatni. Az újságírás, szerkesztőségek bemutatását, rovatok ismertetését követően tévésekkel, fotósokkal is beszélgethettek a fiatalok.

Nemes Előd főszervező a Székelyhon.ro-nak elmondta: ez a képzés hiánypótló volt, két nap alatt rengeteg érdekes és új információt kaptak a fiatalok, így könnyebben orientálódhatnak majd az egyetemek kiválasztásánál.

Both Ildikó – Székelyhon