Százhatvan pályamunka – Íródeák irodalmi pályázat

Sikeresen lezajlott a kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak által meghirdetett Íródeák című irodalmi pályázat. A pályázatra bármilyen műfajban lehetett nevezni, a dalszövegtől a versen át a novellákig sok mindennel találkoztunk. A pályázat célja a kiemelkedő tehetségek felkarolása volt, lehetőséget adva az önkifejezésre, az irodalmi téren való megnyilvánulásra, hisz a pályázóknak kevés korlát volt szabva, így szabadjára engedhették fantáziájukat.

A beküldési határidő március 15.-e volt és igencsak elkerekedett a szemünk, amikor láttuk, hogy százhatvan alkotás érkezett be. Március 17-én került sor a zsűrizésre, Nagy-Babos Tamás a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum magyar szakos tanára, Györbiró Emese, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum volt diákja és a helyi EMI alelnöke, valamint Tompa Réka, az EMI tudósítója több órán keresztül olvasgatták a pályaműveket, nagyon nehéz volt döntésre jutniuk, hiszen rengeteg ötletes, művészi és megragadó alkotás érkezett be.

A díjátadóra március 22.-én került sor a Vigadó Művelődési Házban. Incze Johanna helyi EMI-elnök nyitotta meg a díjátadót, majd a jelenlévők megtudhatták, hogy a zsűri milyen szempontokat vett figyelembe, mi alapján választottak, vagy ítéltek el egy pályaművet. Az EMI-tagok zenével is színesítették a díjátadót, elhangzott többek között a Kávészünet együttes ’Csonka vers’ című dala, amely eredetileg egy Hollós Korvin Lajos-vers és ez remekül passzolt az Íródeák hangulatához. A díjak kiosztását követően felolvasásra kerültek a díjnyertes alkotások is. A megszokott első, második és harmadik díjakon kívül két különdíj is volt, az EMI- és a zsűri különdíj. Az előbbit Deák Paula-Blanka kapta, Valóság árny című verséért, az utóbbit pedig Bakcsi Angella vehette át, Emlékek töredéke címet viselő alkotásáért. A harmadik díj Ugron Nórát illette, amelyhez Éjszaka című verse segítette hozzá. Majd Jakab Erika a Szomorú vasárnap-ra keresztelt novellájával második díjas lett. Az első díjat pedig A Pokol című írás szerzője, Tankó Andrea vehette át. Gratulálunk nekik.

Ezek az alkotások is olvashatóak lesznek az Íródeák címet viselő nyomtatott kiadványban. Azon pályázóknak, akiknek alkotásai bekerültek e kiadványban hamarosan meglepjük egy-egy példánnyal. Valamint a Magyarországról érkezett művek legjobbjai elektronikus formátumban jelennek meg. Érdemes figyelni a www.emihirek.ro oldalt, vagy a kézdivásárhelyi EMI Facebook-oldalát a hírekért.

Köszönet illeti a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár vezetőségét, amiért könyvjutalmakkal támogatta az Íródeák pályázat díjazottjait és egytől-egyig mind a százhatvan pályázót is, akik előtt mindenki megemelheti a kalapját. Én is írásban üzenem nekik, hogy ne adják fel. Mert, ha egyedül állsz valahol, nincs semmid. De papírral és tollal a kezedben már van, mert alkothatsz, világokat teremthetsz, úgy, ahogy szeretnéd és akkor, amikor szeretnéd. Gratulálunk ezúton is mindenkinek.

A nyomtatott kiadványban a következő pályázók alkotásai kerültek be:

– I. díj- Tankó Andrea

-II. díj- Jakab Erika

-III. díj- Ugron Nóra

-EMI különdíj- Deák Paula Blanka

-zsűri különdíj- Bakcsi Angella

-Molnár Helén Tímea

-Pintér Kitti

-Huszár Ágnes

-Janó Tünde

-Balogh Zsuzsa

-Sárkány Tímea

-Fülöp István

-Szabó Brigitta

-Kovács Gabriella

-Barbocz Beáta

-Bakk Erika

-Kürti Adrienn

Tompa Réka

Kézdivásárhelyi EMI tudósító