Fergeteges este – a Mikó a király!
dec08

Fergeteges este – a Mikó a király!

A Székely Mikó Kollégium gólyapárja nyerte a III. Városi Gólyabált, amelyre a Tamási Áron Színházban került sor. Persze a többiek sem szégyenkezhetnek, mert sikerült olyan hangulatot teremteniük, amelyet gólyabál még Sepsiszentgyörgyön nem látott. A Tamási Áron Színház már az esti hét óra előtt zsúfolásig megtelt. A gólyák szurkolói ellepték a nézőteret az iskoláknak megfelelő színekbe öltözve. És kezdetét vette a rock and roll. Az idei gólyabál egy igazi show műsor volt, amely az 50-es, 60-as évek hangulatát hozta a színpadra. A versenyszámok ének és tánc központúak voltak, amelyek során felcsendültek a legismertebb Hungária számok. Élő produkcióban is emelte az est hangulatát, hiszen a sztármeghívottja a rendezvénynek Ráduly Botond Manó is mikrofonhoz jutott. A három tagú zsűrinek nem volt könnyű dolga. Sztakics Éve a város részéről, Tordai Sarolta a Sepsi Rádió részéről és mint egykori ötletgazda valamint Bálint Erzsébet az EMI részéről jókora kihívást vettek a nyakukba és meghozták döntésüket. Gratulálunk a gólyapároknak és szurkolócsapataiknak, akik nem csak egymás ellen versenyeztek, hanem egymással közreműködtek, hogy egy fergeteges estét összehozzanak. Még sok hasonló élményt várunk tőletek. A III. Városi Gólyabál eredményei: I. díj Székely Mikó Kollégium – Kovács Hanna, Boér Sebestyén II. díj Mikes Kelemen Főgimnázium, Páll Boglárka, Oláh-Gyepesi Zsolt III. díj Református Kollégium – Dani Pálma, Szenyes Bence Dícséret és Közönségdíj Plugor Sándor Művészei Líceum – Colţ Alice, Demény Gergő A legjobb szerenádért járó különdíj Berde Áron Szakközépiskola – Prezsmer Xénia, Szakács Tamás A legbátrabb pár különdíja Puskás Tivadar Szakközépiskola – Bodor Kincső, Zatyi Botond...

Read More