Adj, király, katonát! Ifjúsági vetélkedő Kovásznán!
feb01

Adj, király, katonát! Ifjúsági vetélkedő Kovásznán!

Február 1-én szombaton 11 órától került sor a nyolcadik Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő helyi szakaszára, amelyet idén Kovásznán az Erdélyi Magyar Ifjak szervezett meg, a Magyar Ifjúsági Tanács kezdeményezésére. Az eseménynek a kovásznai Városi Művelődési Ház nagyterme adott otthont. A vetélkedőn 6 csapat, azaz 18 gyerek vett részt. A vetélkedőt Ehedi Zoltán az Erdélyi Magyar Ifjak Kovásznai Szervezetének elnöke nyitotta meg köszöntő beszédjével, majd ezt követően elkezdődött a verseny számos érdekes feladattal és sok szorgos szervezővel, akik nagy kedvel sorolták a teendőket. A diákok „családokat” alkottak, amelyeket a következő fantázianevek mögé bújtattak: Holdpárduc, Atakám, Aranykosi, Vizike, Vizi, Kuskowsky. Az egyes csapattagok egymás támogatásával segítették „családjukat”. Több típusú vetélkedő is volt amelyek a kreativitást és az ügyességet vették igénybe. A nyolcadik Adj, király, katonát! Szöveggyűjtemény ismerete is igen hasznosnak bizonyult, mert a diákok villámkérdéseket kaptak belőle. A vetélkedő során igen jó hangulat alakult ki, a családok nevettek, szurkoltak és olykor még segítséget is nyújtottak egymásnak. A végén szoros eredmény született, az első helyen holtverseny alakult ki „Vizike” és „Vizi” család között. Így végül a bíráló bizottság (Czilli Aranka-Ágota irodalom szakos tanárnő és Ehedi Zoltán) villámkérdéseket tett fel a döntős családoknak. Vetélkedő végeredménye végezetül a következőképpen alakult: harmadik helyezet „Atakám” család (Becsek Ildikó, Barabás Boglárka, Gáspár Vanda), második helyezet „Vizike” család (Pap Gyopár, Kádár Alexandra, Konya Ingrid) és az első helyezést a „Vizi” család (Deák Henrietta, Kertász Anna, Molnár Gergely), akik könyv jutalomba részesültek és tovább jutottak a megyei fordulóra....

Read More
Több száz diák fogott össze Háromszéken!
máj30

Több száz diák fogott össze Háromszéken!

Többszáz diák tüntetett Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán, kérve a Tanügyminisztériumot, fizesse ki az ingázó diákoknak az utazási bérletek árát, amit a törvény garantál. Az EMI által szervezett tüntetésen a megyeszékhelyen Szakáli Zalán, Nagy Márta, Komán Attila és Raţă Aida olvasta fel a diákok követeléseit. Hatásos volt a tüntetés – enged és fizet a tanügyminiszter A Sepsiszentgyörgyön tüntető diákok négyfős küldöttségét fogadta Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő, aki a tárgyalást követő sajtótájékoztatón rámutatott: üdvözli a diáksztrájkot és pozitívnak tartja azt, ahogyan a háromszéki tanulók kiálltak jogaikért, az egész ország figyelmét ráterelték erre a problémára és sikerült eredményt is elérjenek, hiszen a minisztérium elkezdte kifizetni tartozásait. A szaktárca szerdán 30 millió lejt osztott szét a megyék között, ebből Kovászna megyének 519.000 lej jutott. Ez az ingázási költségek 22 százalékát jelenti, mondta a főtanfelügyelő, aki szerint csütörtökön az oktatási tárca további 20 millió lejt juttatott a megyéknek, és ígérete szerint a tanév végéig kifizetik a teljes elmaradást. A diákok gyakorlatban jövő héten kezdik megkapni...

Read More
Tisztújítás a Zabolai EMI-ben!
ápr15

Tisztújítás a Zabolai EMI-ben!

Több sikeres rendezvénnyel a hátuk mögött a Zabolai EMI-nél eljött az idő a tisztújításra. A leköszönő elnökség vezetése alatt a szervezet színt vitt a falu életébe rendezvényeikkel és a fiatalok összefogásával. Teli tervekkel és jövőbe vetett hittel folytatja a csapat munkáját, amelyet az elkövetkezendő évben az új, megválasztott elnökség vezet majd. A tisztújítást követően a következő elnökség állt fel: Elnök: Réthi Szabolcs Alelnökök: Réthi Beáta és Kovács Timea Titkár: Biró Beáta Tudósító: Harai Éva Fotós: Doczé Levente Köszönjük és értékeljük a csapat eddigi munkáját és kívánunk további jó munkát a Zabolai...

Read More
Kovásznán az Osonó
feb19

Kovásznán az Osonó

Február 17.-én a Kovásznai Művelődési Központban fellépett az Osonó, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásával. A terem előtt várakozó emberek kíváncsiskodva várták az előadást, mert az Osonó rég járt Kovásznán. Nagyon meglepett minket, mikor a közönség száma meghaladta a 100 főt és mindenki arcáról sugárzott az elégedettség, döbbenet. Az előadást egy interaktív közönségbeszélgetés követte, ahol a nézők az előadásban felmerülő kérdéseket vitathatták meg. A visszajelzés pozitív volt, a nézők szeretettel visszavárják Kovásznára az...

Read More
Tisztújítás a kovásznai EMI-ben!
jan10

Tisztújítás a kovásznai EMI-ben!

          2013. január 8-án lezajlott a kovásznai EMI éves tisztújító közgyűlése. Tarczali Zsófia elnök beszámolt a jelenlévőknek a szervezet múlt évi tevékenységéről. Szó volt többek között az Adj Király Katonát vetélkedőről, a koszorúzásokról a Trianon emléknapon és az 56-os szabadságharc emlékére szervezett megemlékezésen illetve az Adni Jó! karácsonyi ajándékozásról.           Ezt követte a tisztújítás, ahol a jelenlévők elmondták milyen szerepet szeretnének vállalni a kovásznai EMI-ben. A szavazócédulák kiosztása után mindenkinek rendelkezésére állt 10 perc, hogy jól átgondolja, kit szeretne az elnökségben látni. A szavazatok összegzése után az elnöki címet újra Tarczali Zsófia szerezte meg, míg a leköszönő Szőke Szabolcs alelnök helyébe Ehedi Zoltán lépett. A titkár Tatár Anabell maradt.  Tarczali Zsófia, Erdélyi Magyar Ifjak Kovásznai Szervezetének...

Read More
Megalakult a Zabolai EMI
ápr17

Megalakult a Zabolai EMI

2012.április 8-án megalakult Háromszéken az EMI negyedik helyi szervezete. A zabolai fiatalok már régebb óta érdeklődnek az EMI tevékenysége iránt. Számos programjuk volt már, azonban ezek nem estek szervezeti keretekbe. Április 6-án a Háromszéki EMI szentgyörgyi és kovásznai szervezetei közös gyűlést tartottak Kovászna városában, amin részt vettek a zabolai ifjak is. Ezen az alkalmon született döntés a Zabolai EMI megalakulásáról, amelyre ünnepélyes formában a zabolai Húsvéti bál alkalmával került sor. Egyben ez volt az új tagszervezet első hivatalos rendezvénye is. Az első gyűlésük is megvolt amelynek, a helyi Református templom melletti „Tele ház” adott otthont április 11-én. A gyűlésen részt vettek a kézdivásárhelyi EMI fiataljai is. Az összejövetel eredménye egy kisebb ötletbörze, amely során, minden fiatal megfogalmazta, hogy mit jelent számára, valamint milyen tevékenységeket szeretne megvalósítani az EMI-vel közösen. A végére egy nagyon szép, teljes lista kerekedett ki, amely kulturális téren se vall szégyent, mert a fiatalok saját színpadi előadással is büszkélkedhetnek. Táncoktatást, filmestet, gitár estet, majálist, Tele ház felújítását is tervezik a Zabolai EMI-sek. Megfogalmazott céljaik, hogy fellendítsék a falu életét és olyan rendezvényeket szervezzenek, amely a közösséget építi, egyben azonosulni tudnak az EMI küldetésével: hagyományaink megőrzése, magyar öntudat erősítése, fiataloknak iránymutatás. A tanulmányaik folytatása miatt eltávolodott fiatalokat összekovácsolja az EMI, ezért született döntés heti rendszerességű megbeszélések tartásáról, melyekre péntekenként 19 órától kerül sor. Az újonnan alakult szervezetnek már sikerült bekapcsolódni a Háromszéki EMI tevékenységébe, hiszen részt vettek az EMI ez évi első műhelytáborán, Benedek-mezőn. A Zabolai EMI vezetősége az elkövetkezendő időszakban a következő lesz: Elnök: Dóczé Levente Alelnök: Bede Lehel Titkár: Bíró Beáta. Sok sikert kívánunk nekik, A Háromszéki EMI  ...

Read More
1. lap a 3-ból123