Itt az idő!
dec05

Itt az idő!

Elérkezett az ideje a III. Városi Gólyabálnak. Várunk minden érdeklődőt, szurkolót, gólyát, tanárt 19 órára a Tamási Áron Színházba. Összesen hat gólyapár jutott be a vetélkedőre. Közülük kerül ki a város gólya királya és királynője. A szervezők mintegy három hónapja erre az eseményre készülnek. Számtalan próbán vagyunk túl közösen a gólyákkal és a műsorba rengeteg újdonság épült be. Már a beharangozó is páratlanra sikerült, amelynek első akkordjait a különböző iskolák videoklipjei szólaltatták meg. Ezt követte az EMIHIREK hírcsatornába csomagolt népszerűsítő videó. Merem kijelenteni, hogy ilyen még nem volt! Gyere és szurkolj kedvenceidnek a következő színekben: Berde Áron – Kék Plugor Sándor – Fehér Mikes Kelemen – Sárga Székely Mikó – Piros Református Kollégium – Zöld Puskás Tivadar – Fekete A szervezők részéről a kérés felétek annyi, hogy civilizáltan biztassátok társaitokat és kövessétek az utasításokat. 18 óra 40 perctől engedjük fel a közönséget a színházba, ahol minden szurkolótábornak kijelölt ülőhelye lesz. A belépés gólyáknak ellenőrzővel ingyenes, másoknak pedig 5 lejbe kerül. A gólyabál után utó bulit szervezünk a Godó Cafeba, ahol két együttes is fellép majd este 10 órai kezdettel. Az 5 lejes belépő a gólyabálra biztosítja a belépést az utó bulira is. Aki nem vesz részt a gólyabálon, csak a bulin, annak úgyszintén 5 lejbe kerül a beugró. Jó szórakozást...

Read More
Tekintsd meg a gólya-klippeket!
nov28

Tekintsd meg a gólya-klippeket!

Szűk másfél hét van már csak hátra, a III. Városi Gólyabálig.  A gólyapárok és a szurkolócsapataik már készen állnak a rock and rollra, ugyanis az idei felvonás témája az 50-es éveket idézi és a címe nem más mint Made in TransilMánia. December 6-án 19 órai kezdettel rajtól a III. Városi Gólyabál, amely helyszínéül a Tamási Áron Színház előadóterme szolgál. A hét iskola gólyapárjai előselejtezőn vettek részt, ahol feladatuk egy videoklip elkészítése volt egy-egy adott Hungária zenekar számra. A videók filmezése, a szereplők meghívása és a forgatókönyv kitalálása mind-mind a gólyákra hárult. A videóklippekre összesen 100 pontot lehetett kapni és a 60 pontos határ biztosította a bejutást a december 6-i eseményre. Gratulálunk a hat iskola gólyáinak akikkel találkozunk a III. Városi Gólyabálon. Eredmény: Videóklippek: Székely Mikó Kollégium Kós Károly Szakközépiskola Református Kollégium Berde Áron Szakközépiskola Puskás Tivadar Plugor Sándor Művészeti Líceum Mikes Kelemen...

Read More
Elkészült a Dead Smile nyereménydala!
nov04

Elkészült a Dead Smile nyereménydala!

Másként, ez a címe a Four People One Pack székelyudvarhelyi együttes legújabb számának, amelynek felvételét a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján nyerték el. A Háromszéki EMI és a Szent György Napok Szervezőirodája által létrehozott tehetségkutatón a fellépő együttesek értékes fellépési lehetőségekkel távozhattak. A székelyudvarhelyi Dead Smile együttes, azonban különdíjban is részesült, amely egy szám stúdiófelvételét jelentette. A fiúk éltek is a lehetőséggel és egy nagyszerű számmal rukkoltak elő, amelynek stúdiófelvételét a Háromszéki EMI támogatta. Az együttes az áprilisban megszervezett HDT-t követően nevet változtatott, így ne lepődjön meg senki, hogy a Dead Smile immáron Four People One Pack néven szerepel. A Másként című felvételük itt hallható. Sok sikert kívánunk az együttesnek a...

Read More
Országos küldöttgyűlés Gyergyószentmiklós
okt14

Országos küldöttgyűlés Gyergyószentmiklós

Jó pár éve hagyománnyá vált, hogy az EMI országos szervezete ősszel tartja meg közgyűlését összehozva Erdély minden szegletéből az EMI helyi szervezeteit és azoknak vezetőit. Nem történt ez másként idén sem, hisz a hátunk mögött hagyott hétvégén, október 11-13. között zajlott Gyergyószentmiklóson az EMI 2013-as közgyűlése. Összesen 16 szervezet részéről érkeztek küldöttek, akik péntek délután elfoglalhatták szállásukat a központi Rubin szállodában, ahol a tevékenységek zöme zajlott a hétvégén. Ezek a találkozások remek alkalmat biztosítanak, hogy együtt tekintsünk vissza az elmúlt évre. A gyors lepakolást az ízletes vacsora, majd a helyi EMI-k tevékenységi beszámolója követte. Erdély szerte tettekben gazdag év volt szervezeteink számára, mindenhol látszott a küzdeni akarás, amely magyarságunk számára a jelenben uralkodó viszonyok miatt nélkülözhetetlen. A szombati napon vette kezdetét a küldöttgyűlés, ahol kifejezetten az országos EMI-re koncentráltak a helyi vezetők. Az országos elnökség megtartotta éves beszámolóját, majd ezt követően a működési szabályzatot vették rosta alá. A vezetőség elmondása szerint az alapszabályzat szinte tökéletesre volt szabva néhány évvel ezelőtt, amikor csak öt aktív helyi szervezet volt. Most, hogy összesen tíz feletti a helyi szervezetek száma, szükségessé vált a működési szabályzat módosítása néhány pontban. Ezeket a változtatásokat a küldöttek szavazataival helyezték érvénybe. A küldöttgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja az új elnökség megválasztása. Az Erdélyi Magyar Ifjak országos szervezetének elnöke Sorbán Attila Örs maradt, aki meggyőző támogatottságnak örvendhetett. A szervezet alelnökeinek Bálint Erzsébetet, Szűcs Pétert és Máté Csaba Lorándot választották, míg a titkári feladatok ellátásáért továbbra is Farkas Zsuzsa felel. Ahogy Sorbán Attila Örs fogalmazott: a szervezeti építkezés folytatódik hiszen a magyar ifjúsági közösség megalkotása egyben eszköze és célja is az EMI tevékenységének. A szervezet továbbra is az erdélyi magyarság öntudatra ébredése és megerősödése érdekében kíván munkálkodni. Ehhez pedig elengedhetetlen az együttműködés, a segítségnyújtás és a hatékony együtműködés sárgalapok és egymással való civakodások nélkül, amely egyben üzenetértékű az erdélyi ifjúsági szervezetek irányában. A hétvégét vasárnap közös disznóvágással és koccintással zárta a csapat az EMI-tábornak is otthont adó Borzonton. A Háromszéki EMI beszámolója...

Read More
Újak, régiek, erdővidékiek – A Tábor
okt07

Újak, régiek, erdővidékiek – A Tábor

Az elmúlt hétvégén került sor az A Táborra. Az elnevezés jó pár évvel ezelőtt született és azóta a háromszéki EMI-sek ráhúzzák ezt a nevet a legtöbb szervezett hétvégére, amelynek célja a csapatépítés. Az idei eseményre nem csak régi EMI-sek, hanem új tagok, érdeklődők is eljöttek, hogy betekintést nyerhessenek a szervezet életébe. Sőt a Baróthoz közeli helyszín, Uzonkafürdő lehetőséget biztosított az Erdővidéki EMI tagjainak is, hogy résztvegyenek hétvégi programunkon. Elsősorban a szórakozáson volt a hangsúly, de mint mindig most is igyekeztünk hasznosan eltölteni az időt. Ezért fő témája is volt a hétvégének, mégpedig a rendezvényszervezés. A jelenlévők rövid ismertetőket hallhattak, hogy hogyan is kell szervezkedni, kipróbálhatták magukat a műhelymunkák keretében és különböző játékok adtak lehetőséget számukra meglelni, hogy mi a szerepük csoporton belül. Az elmúlt időben igyekszünk megragadni az alkalmat, hogy kihangsúlyozzuk, mennyire fontos a következő év. Tettük ezt most is felkészítve a fiatalokat arra, hogy 2014-ben 10 éves a háromszéki szervezetünk. A hátunk mögött hagyott hétvége reményeket táplál a jövő évre vonatkozóan, amely méltó és emlékezetes kell legyen számunkra és a közösség számára Erdővidéktől...

Read More
Landolj Velünk Kézdin! -Kézdiszéki Ifjúsági Napok- október 4-6 között
okt04

Landolj Velünk Kézdin! -Kézdiszéki Ifjúsági Napok- október 4-6 között

A Kézdiszékért Egyesület és a kézdivásárhelyi EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) az előttünk álló hétvégén megmozgatják a fiatalokat, ugyanis Landolj velünk Kézdin címszó alatt Kézdiszéki Ifjúsági Napokat szerveznek. A programról röviden: A csapatok pénteken 18 órakor érkeznek Kézdivásárhelyre, összesen 6 csapat jelentkezett, minden csapat 3 fiúból és 3 lányból áll. Pénteken regisztrálnak, elfoglalják a szállásukat és bemutatkoznak a csapatok (csapathimnusz, kabala, zászló, egyenpóló). A társaság péntek este táncházban, majd Miklós Gyuri gitárestjén folytatja az összerázódást. Szombaton Heten, mint a gonoszok jelige alatt kell teljesítsék a kiszabott feladványokat városismertető feladatok, székely beugró, kincskeresés, stb. Este 20 órától a Phase diákegyüttes, majd 21.30-tól Ferenczi György és barátai koncertjén pihenhetik ki fáradalmaikat a csapatok és nemcsak. Vasárnap délelőtt eszperente versírás, gyűjtögetés és lótifuti is szerepel a programban, 12-kor az aradi vértanúk emlékére koszorúzás, majd  eredményhirdetés és hazautazás. Az összejövetelt a Bethlen Gábor Alap támogatja. A koncertek nyilvánosak, amelyeknek a Jazz Cafe ad otthont....

Read More
10. lap a 88-ból« Első...89101112...203040...Utolsó »