XI. EMI Találkozó képes beszámolója
dec01

XI. EMI Találkozó képes beszámolója

November 27. és 29. között került megrendezésre a Sepsiszentgyörgy közelében található Benedek-mezőn a XI. EMI Találkozó. A hétvégén összegyűlt Marosi, Csíkszéki és Háromszéki tagszervezetek számára megtartott esemény fő témakörei a szorványmagyarság helyzete, a kétnyelvűség használatának kérdése, a civil szervezetek és a Háromszéki EMI elmúlt öt éve volt, hiszen idén töltötte ötödik születésnapját a szervezet. Az első napon az ismerkedésé volt a főszerep, majd a vacsora után a Tobacco nevű együttes szórakoztatta a az egybegyűlteket. Szombat délelőtt Lukács Árpád fogarasi tanár tartott előadást a szórványban élő magyarság életéről, majd Furus Levente és Kis Hunor Pál összefoglalóját hallgathatták meg a nyáron megrendezett Kultúra a fiatalok szemében című projektről. A magyar nyelv használatának széleskörű lehetőségeiről tartott előadáson elhangzott, hogy habár a törvényes keret biztosított, a magyarok nem élnek jogaikkal. A délelőtti előadások után következett a már hagyománnyá vált háromszékiek és vendégek közti focimeccs, melyet a hazai pálya előnyét élvező csapat nyert meg szoros küzdelemben 10-8 gólaránnyal. Ebéd után ismét előadásokon vettek részt a szervezet tagjai, a civil életről rendezett kerekasztal beszélgetés meghívottai az EMI tiszteletbeli tagjai, Péter Orsolya és Török Enikő, valamint Pálfi Szilamér, az Eventus Plus Egyesület vezetője voltak. A találkozón jelen levő Nyárádszeredai, Marosvásárhelyi és Csíkszeredai EMI szervezetek bemutatták tevékenységüket, Boros Rezső, az EMI szórványprogramjának felelőse elmesélte Fehér megyében tett látogatásaik tapasztalatát. Ezt követően a háromszéki tagszervezet ötéves tevékenységének képes bemutatójára került sor. Az est fénypontja kétségkívül a háromszéki EMI alapításának ötödik évfordulója alkalmából rendezett díjazás volt, amikor a legtevékenyebb tagokat jutalmazta oklevéllel az elnökség, majd a születésnapot tortával koronázta meg a csapat. A vasárnap délelőtt a hétvége kiértékelésével telt el, a fiatalok búcsút vettek egymástól, majd a résztvevők hazautazásával zárult a tábor. Kis Botond Imre Figyelem! A képtár még bővülni fog az elkövetkezendő napokban! [nggallery...

Read More
XI. EMI Találkozó programja. Sepsiszentgyörgy, november 27-29
nov15

XI. EMI Találkozó programja. Sepsiszentgyörgy, november 27-29

„Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni.” Margaret Mead I. nap – November 27. – Péntek 17:00 Érkezés a szálláshelyre – Benedek-mezei táborhely 18:00 Ismerkedő, csapatépítő játékok (Szabó Kinga, Spielmann Kinga) 20:00 Vacsora 21:00 A szórványmagyarság helyzete. Mi a szórvány? Mit tehet Székelyföld a szórványmagyarságért? Beszélgetés az EMI szórvány munkacsoportjáról 22:00 “Ha te tudnád amit én, ki babája vagyok én…” – Magyar találmányok, melyekre büszkék lehetünk 22.30 Buli II. nap – November 28. – Szombat 9:00 Reggeli 10:00 Kisteleken jártunk – A Fiatalok lendületben program összefoglalása – film levetítése (Furus Levente és Kis Hunor Pál programfelelősök) 11.00 Sporttevékenységek – méta, foci, asztali tenisz 13:00 Ebéd, tokányolás 14:00 Civil szervezetek Székelyföldön 15:00 Nyelvi jogaink – éljünk azzal, ami van, vívjuk ki azt, ami nincs! Interaktív játékok. 16:00 Ifjúsági kerekasztal – Ifjúsági szervezetek vezetői hogyan látták az EMI-t az elmúlt években? Moderátor: Nemes Előd 18:00 Csíkszéki EMI, Marosi EMI, Kolozsvári EMI – Megvalósítások a 2009-es évben 19:00 Vacsora 20:00 Születésnap. 5 éves a Szentgyörgyi EMI. Emlékezetes pillanatok a szervezet életéből (filmek, élmények) Aktív EMI tagok díjazása. Szülinapi torta 🙂 21:00 Gitárest, koncert 23:00 Buli III. nap – November 29. – Vasárnap 8.00 Reggeli 9:00 Áhitat 9.30 Kiértékelő megbeszélés. Pakolás, takarítás 10:00 Hazautazás Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra, Kézdivásárhelyre 12.00 Hazautazás Sepsiszentgyörgyre Állandó programok: Üzenőfal, Plakátkiállítás Programmal kapcsolatos információk, jelentkezés: Kis Botond Imre kisboti@yahoo.com 0731 660037 Kérjük a helyi elnököket, írjanak névsort a résztvevőkről és küldjék el Kis Botond Imrének. Jelentkezési határidő: november 24 Szállással, utazással kapcsolatos információk: Furus Levente 0742 148702 frslevente@yahoo.com Útiköltségtérítés: 50% a vonatjegy árából Szeretettel várunk mindenkit erre a kétnapos kikapcsolódásra, hogy egy kellemes hétvégét tölthessünk együtt. A szervezőcsapat Képek a tavalyi szentgyörgyi EMI  Találkozóról: [nggallery...

Read More
Emlékezés a hősi halottakra Sepsiszentgyörgyön
nov02

Emlékezés a hősi halottakra Sepsiszentgyörgyön

Első alkalommal gyújtottak egy-egy gyertyát minden kőkereszt tövében a sepsiszentgyörgyi köztemetőben, az első világháborúban elesett katonák sírjánál. Az emlékhelyet a Civilek Háromszékért Szövetség, a Romániai Magyar Cserkészszövetség és az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete közösen tette rendbe. Az önkéntesek minden kőkereszt elé kis ágyást ástak, és árvácskákat ültettek. Az emlék kopjafáknál, történelemleckét is kaptak a veteránoktól. A szülők, és pedagógusok is részt vettek a sírtakarításban. Elhozták gyerekeiket, tanítványaikat, hogy az emlékezés szelleme tovább éljen. Bereczki Kinga szervező szerint történelmünknek ez a fejezete sem egészen ismert a fiatalok előtt. Az önkéntesek közösen imádkoznak a hősi halottak emlékére, az élő utódok vigasztalására. Minden kőkereszt előtt gyertyát gyújtottak, hogy az első világégésben elesett katonák is részesüljenek a Halottak Napi tiszteletadásban. Duna Televízió, 2009 november 1 [nggallery...

Read More
Imaszerű rockkoncert. Interjú Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok frontemberével a bikfalvi jótékonysági koncert után
okt28

Imaszerű rockkoncert. Interjú Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok frontemberével a bikfalvi jótékonysági koncert után

Két hónapja jelent meg a magyarországi Ismerős Arcok rockzenekar ötödik, Lélekvesztő című nagylemeze, ennek a bemutató turnéja zajlik most egészen decemberig. Ezt a koncertsorozatot szakították meg múlt heti, székelyföldi, háromszéki ötvenhatos ünnepségsorozaton való fellépéseikkel, és mindeddig előzmény nélküli jótékonysági koncertet adtak Bikfalván a református templomban (az összegyűlt pénzből jövőre megkezdik a templom felújítását). Búcsúzásként a zenekar tagjai elültettek egy-egy fenyőcsemetét. A bikfalvi koncert után Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok énekesével, szövegírójával beszélgettünk. ― Mitől más egy ilyen templomi koncert? ― Nem jellemző a zenekarra, hogy ez túl gyakran előfordulna, tízéves pályafutásunk alatt talán háromszor ha játszottunk templomban, és ez mindig különleges. Egyrészt rendkívül jó akusztikájú helyiségek ezek, tehát öröm bennük muzsikálni, másrészt pedig valóban ad egy pluszt, egy töltést az embernek. Annak ellenére, hogy akár több százan is lehetünk, mégis kicsit magányos műfaj, ha templomban énekel az ember. Olyan, mint egy ima, és ez így mindenképp többet jelent egy átlagos koncertnél, arról nem is beszélve, hogy a Kis-Magyarországról jött embernek itt, a Székelyföldön mindig összeszorul a szíve, ha egy templomot meglát, hát még, ha tehet is érte valamit. ― Azok számára, akik kevésbé ismerik, de esetleg kíváncsiak az Ismerős Arcok zenekarra, mit tartana fontosnak elmondani? ― Ha röviden kellene jellemeznem a zenekart, egyrészt a zenéről azt mondanám, hogy rendkívül eklektikus, tehát műfajokat összefogó és átölelő repertoárunk van, tulajdonképpen a kemény rockzenétől a balladaszerű dalokon át a dzsesszelemekig minden megtalálható muzsikánkban, másrészt a szövegek jól körüljárhatóan a magyarság és a magyar nemzet érdekeit próbálják szolgálni. ― A sepsiszentgyörgyi koncert előtt elhangzott, hogy dalaik nem hallhatóak rádióban, tévében. Miért? ― Az okát sejtjük, nagyon sokan az anyaországban még mindig úgy gondolják, hogy Trianonról, az elszakított részekről beszélni, hazáról, zászlóról, nemzetről szólni egyrészt felforgató, uszító vagy talán nyugtalanságot keltő lehet, és jobb szeretnék ezeket a dolgokat inkább elhallgatni vagy titokban tartani. A másik ― és ennél sokkal szomorúbb ― talán az, hogy addig lehet titokban tartani valamit, vagy addig lehet bármit mondani egy titokban tartott dologról, amíg az nem jut el az emberekhez. Csak akkor lehet azt mondani rólunk, amit szoktak ― hogy a zenekar kirekesztő, rasszista, és néha még a fasiszta is elhangzik velünk kapcsolatban ―, ha az átlagállampolgárnak fogalma sincs arról, hogy mi mit is teszünk valójában. Tehát odateszik a jelzőket a zenekar neve mellé, megbizonyosodni ― hogy ez igaz, vagy sem ―, nehéz, hiszen dalainkat nem játsszák sem a rádiók, sem a televíziók. Abban a pillanatban, ha lemezeinket kézbe veszi valaki, és meghallgatja a dalokat, vagy elolvassa a szövegeket, egyértelművé válik, hogy az, amit rólunk állítanak, még köszönőviszonyban sincs az igazsággal. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy miként a tiszta forrásvíz utat talál a patak felé, ugyanez igaz a tiszta gondolatra...

Read More
Képes beszámoló az Ismerős Arcok székelyföldi turnéjáról
okt27

Képes beszámoló az Ismerős Arcok székelyföldi turnéjáról

Közel másfél ezren tekintették meg az Ismerős Arcok és Simó József székelyföldi turnéját, melyet az 1956-os forradalom emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Ifjak és az Eventus Plus Egyesület. A közönség mindenhol állva tapsolva köszönte meg a zenei élményt a Zenekarnak. A Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen előadott műsort Bikfalván is bemutatta a zenekar, ahol a református templom tetőzetének felújításáért jótékonysági koncertet adtak. Az összegyűlt mintegy 25.000 lejnyi adománynak köszönhetően már jövőre elkezdődhetnek a felújítási munkálatok Bikfalván. Képek: www.pluszportal.ro, Molnár Ferenc, Marton Norbert Sepsiszentgyörgy [nggallery id=78] Csíkszereda [nggallery id=77] Bikfalva [nggallery id=79] Kézdivásárhely [nggallery...

Read More
Székelyföldi turnén az Ismerős Arcok zenekar
okt13

Székelyföldi turnén az Ismerős Arcok zenekar

1956, Te Csillag! Ünnepi koncert Simó József és az Ismerős Arcok zenekar előadásában az ’56-os magyar forradalom tiszteletére Jótékonysági koncert a bikfalvi templom felújításáért Ünnepi műsorral tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt az Ismerős Arcok zenekar. Az Ismerős Arcok muzsikusai legjobb tudásuk szerint erősítik közönségük kulturális és nemzeti identitását. Ezen értékeket zenéjük és dalaik révén igyekeznek eljuttatni az újabb generációk tagjaihoz is: népzenei és irodalmi hagyományokat feldolgozó műveikkel formálják hazaszerető közösséggé rajongóik táborát. Az ünnepi program címadója az 1956-os magyar forradalom. A forradalom egykori legfőbb követelése figyelmeztetés marad az újabb nemzedékek számára is: ne tűrjenek meg idegen elnyomást, utasítsák el a megszállást és az idegen szándékokat a nemzet életében. A műsor tartalma és a bemutatók helyszínei Simó József és az Ismerős Arcok zenekar dalban és prózában kívánják megénekelni a hősök bátorságát, a forradalom tiszta céljait, egy nemzedéknek a szabadság kivívásáért tett erőfeszítéseit, felidézni a remény és a szabadságba vetett hit felcsillanásának több, mint ötven évvel ezelőtti érzetét. A program alapjául a Zenekar saját dalai szolgálnak, melyek zenéje és szövegei rímelnek a gondosan összeválogatott verses és prózai anyagokkal. A másfél órás produkcióban részletek hangzanak el Márai Sándor, Illyés Gyula, Féja Géza, Bartis Ferenc, Wass Albert, Kiss Dénes műveiből. A prózai részeket Simó József előadóművész, a Czegei Wass Albert Alapítvány magyarországi elnöke tolmácsolja a közönségnek. Az ünnepi műsor bemutatásának állomásai: okt. 22 – 19.00 – Csíkszereda, Szakszervezetek Művelődési Háza 0746787157 okt. 23 – 19.00 – Sepsiszentgyörgy, Szakszervezetek Művelődési Háza 0746134950 okt. 25 – 11.00 – Bikfalva, Református templom 0744580960 okt. 25 – 19.00 – Kézdivásárhely, Vigadó 0746480130 Elővételben jegyek megvásárolhatóak: Sepsiszentgyörgyön a Városi szervezőirodában (a színház mellett) hétfőtől csütörtökig 11―16, pénteken 11―13 óráig valamint a helyszínen a koncert előtt Kovásznán a Művelődési Házban Baróton Demeter Zoltánnál a bányairodában – 0746089140 Vargyason Dobai Máriánál – 0744829670 Kézdivásárhelyen a Vigadó jegypénztáránál naponta 9-16 óra között Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában. Jegyár: elővételben 15, helyszínen 19,56 lej Legalább 10 fős szervezett csoportok számára kedvezményt biztosítunk. Információk:...

Read More
30. lap a 43-ból« Első...1020...2829303132...40...Utolsó »