Íme a HDT idei felhozatala!
ápr16

Íme a HDT idei felhozatala!

Lezárult a jelentkezés az idei Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójára. Összesen hét zenekar nevezett be a rangos zenei eseményre, amelyre április 25-én kerül sor a Szent György Téren felállított B színpadon 16 órái kezdettel. A rendezvény szervezői – a Háromszéki EMI és a Szent György Napok Szervezőirodája – a szűkös időkeret miatt előválogatást tartanak csütörtöki szervező gyűlésükön szakmai zsűri jelenlétében. Az értékelés figyelembe veszi a zenei készség (youtub-os felvételek alapján) mellett a zenekarok önmaguk menedzselésének képességét is, mint a külső kommunikáció (média megjelenések), vizuális anyagok és természetesen pontozásra kerül a beküldött jelentkezési űrlap is. Pénteken április 19-én kerül kihirdetésre a 2013-as HDT fellépőinek névsora. A következőkben pedig röviden bemutatjuk a jelentkezett zenekarokat: Elendil (Marosvásárhely): Az Elendil zenekar még 2009 őszén alakult. Pár hónap zenélés, néhány próbaterem, és megannyi tagcsere után döntött úgy a csapat 2010 elején, hogy nevet ad a zenekarnak és színpadi zenét fog játszani. Rögtön fél évvel az alakulás után 2010 nyarán a marosvásárhelyi eRock stúdióban meg is lett az első album, kisebb nagyobb sikerrel, Void Of Stars néven. Az eltelt majdnem három év hozott jót és rosszat is egyaránt az együttes életében, többször válságosra került a dolog, több tag érkezett és elment az együttesből, de meg lehet említeni a szejkefürdői rockmaraton fellépést, és a 2011-es HDT-n elért második helyezés, amelynek hála 1500 ember előtt nyithatott az Elendil az Ossian zenekar előtt. Ezután újabb visszafogott év következett, néhány tagcsere és egy év próbálkozás után sikerült a zenekarnak megtalálnia azt a stabil felállást és zenei világot, ahol elemükben érzik magukat, a szimfonikus power metált, és ezt a frissen, 2012 nyarán felvett “Wonder” daluk is tükrözi. A zenekar azóta első lett a Székelyföldi Peron Music tehetségkutatón, és izgatottan próbál megfogni minden lehetőséget a haladásra. Dead Smile (Székelyudvarhely): A zenekar 2009 őszén alakult, ekkor még csak két tagból Brók István és Borbély Hunorból állt. A dobos, Debreczi Norbert, egy ismeretlen ismerős volt. December 10-én részt vettek az Erdély Csillaga tehetségkutatón ahol megismerkedtek a basszusgitárossal, László Alpárral, így 2010-re lett teljes a felállás. A domináns stílus a pop-rock, amelyben előfordulnak metál, punk, reggae elemek is. A zenekar számára fontos, hogy olyan zenét játszanak, ami egyaránt szórakoztató számukra és a közönség számára is, ugyanakkor mondanivalója is legyen. Elért eredmények többek közt a Youthbank Star tehetségkutató I. helyezése, valamint a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójának 3. helyezése. Dirty Job (Csikszereda): A Dirty Job, több mint egy évtizede létező csíkszeredai zenekar, aki a megalakulását, Benedek Álmos elképzelésének köszönheti.  Ő álmodta meg és hozta létre ezt a csapatot, és jelenleg is ő a banda énekese és dalszerzője. Három éve a zenekar felbomlott, teljesen abbahagyva minden tevékenységet. 2012-ben Csiszer Róbert kezdeményezésével újra összeállt a csapat, és három új ember is...

Read More
8. lap a 8-ból« Első...45678